Nem hat az újdonság erejével, ha kimondjuk: Európában a gyermekek születése nem áll egyensúlyban az idősebb generáció képviselőinek számával, azaz demográfiai szakadék felé száguld a kontinensünk. Félreértés ne essék, a túlnépesedés problémája nem abból fakad, hogy sok gyermek születik – vagy születne, ha engednék -, hanem a várható élettartam meghosszabbodásából. Ha egy pillantást vetünk a mostani családokra, láthatjuk, hogy viszonylag sok az egyke gyermek, akiknek most még jó, hogy 3-4 felnőtt körülrajongja őket, de 20-30 év múlva egyedül kell gondoskodniuk idősödő nagyszüleikről, szüleikről. Plusz a saját gyermekeiről, ha lesznek… ez aztán az igazi kihívás!
Talán ezt a helyzetet ismerte fel az Európai Unió intézményrendszere, amikor létrehozták a Demográfiáért és demokráciáért felelős biztos posztját. A jól alliteráló név mögött vajmi kevés összefüggés vélhető, de legalább valaki foglalkozik a demográfia kérdésével. A híreket olvasva úgy tűnik, hogy a brüsszeli fejekben az alapfogyasztó még mindig az egyén, nem pedig a család, így ebből kiindulva próbálnak válaszolni a demográfiai kihívásokra. Ilyen, egyébként szükséges és pozitív válaszok a részmunkaidő bővítése, a biztonságos munkahelyek erősítése (azaz a részmunkaidő ne jelentsen bizonytalan munkavállalói létet) vagy a gyermekfelügyelet kiszélesítése.
Sajnos odáig még nem jutott el az Európai Unió, hogy a gyermekre ne „teherként” tekintsen, aki ellen „védekezni” kell, hanem sokkal inkább megoldásként, aki a jövőbe való befektetés is egyben. Nyilvánvaló, hogy gyermeket nem azért vállalnak a párok, mert „befektetnek a jövőbe”, de gazdasági és szociális szempontból ez sem utolsó.
Bár a család a társadalom alapsejtje, mint ahogy az visszhangzik is nemzetközi egyezményekben, mégsem létezik még „family mainstreaming” a döntésekben. Azaz nem vizsgálják meg kellőképpen, hogy egy adott döntés milyen hatással lesz a családokra, ezzel együtt a demográfiai helyzetre. Az Európai Unió rövidlátásán még lehet mit javítani.
A gyermekvállalás és az idősgondozás első sorban „fejben dől el”, nem az uniós íróasztaloknál, bár kétségtelenül javítható a helyzet legfelsőbb szintű döntésekkel. Addig is a családoknak, az egyre fogyó népességnek utat kell találnia a generációk között, hidat kell építeni a fiatalok és idősek kommunikációs problémáinak leküzdéséhez, a földrajzi akadályok elhárításához, és az egymásról való szeretetteljes gondoskodáshoz.
